Kezdőlap

A szervezet vezetőjének bemutatása

Nyakas Gábor vagyok, a Continental Contact Alapítvány (korábban: Ormánság Szíve Közhasznú Alapítvány) kuratóriumának elnöke. Tisztségemet 2020 óta töltöm be, immáron több mint 2 éve. 
  
Feladataim elsősorban a szervezet vezetésével kapcsolódóak, mint pl.: a pénzügyi és a szakmai vezető koordinálása, a pályázati lehetőségek mérlegelése, a munkatársak irányítása, partnerség építés és kapcsolattartás, vagy az alapítvány ügyeinek az intézése. Mindezek mellett szívesen veszek részt az Alapítvány mindennapos éltében is: rendezvényeket szervezek, kapcsolatot tartok a célcsoporti személyekkel, segédkezek a pályázatírásban, vagy éppen a tanácsadásban veszek részt.
Az elnöki feladataim mellett a támogatott projektekben is aktívan részt veszek: a legtöbb alkalommal projektmenedzseri feladatokat látok el, mely során ellátom az egész projekt koordinációját (a pénzügyi és szakmai vezető mellett), levezetem a kapcsolódó megbeszéléseket, találkozókat, kapcsolatot tartok az együttműködő partnerekkel, népszerűsítem a projektet, megoldom a projekt kapcsán felmerülő esetleges problémákat, ellenőrzöm a projekt előrehaladását, illetve kapcsolatot tartok a Támogatóval. 
  
Jó kommunikációs és vezetői készségekkel rendelkezem, továbbá empatikus és lojális vagyok, ezáltal könnyen megtalálom a hangot minden korosztállyal. Fontos számomra az Ormánságban élő halmozottan hátrányos helyzetű emberek (idősek, felnőttek, fiatalok, gyerekek) életének jobbá tétele, képzése, támogatása, segítése. 

Vissza