"Képzés a sikeres Ormánságért" projekt
NCA-CIV-10-A-0220
(2010. 07. 01. - 2011. 04. 30.)
A projektben elsősorban az Ormánság területén működő civil szervezetek vettek részt, melyek nem rendelkeztek pályázati múlttal, többségük még nem írt, vagy nem valósított meg pályázatot. A szerveztek nagy része nem ismerte az EPER rendszert, nem volt kapcsolata a közreműködő szervezetekkel sem. Mindezek mellett az eddigi tevékenységük során felmerülő problémák megbeszélésére törekedtünk, hogy elősegítsük hatékonyabb működésüket. A képzés megvalósításakor kiemelt figyelmet fordítottunk a gyakorlati tudnivalókra, az előadások interaktív megtartására. Több szervezet esetében felmerült az alapító okirat, alapszabály módosítása, továbbá a közhasznú fokozat elnyerésére irányuló kezdeményezés.
A résztvevők többek között megismerték a hazai pályázatoknál fontos EPER rendszert, és az Európai Uniós pályázatoknál használt EMIR rendszert (pályázói tájékoztató felület), a PÁLYTÁJ-t, valamit ezek gyakorlatban történő használatát. Fontos feladatunk volt, hogy átfogó ismereteket nyújtsunk a civil szervezetek jogi hátteréről és a pénzügyi ismereteiről.
A projekt eredményeként a szervezetek egy része működési célú pályázatot is benyújtott.
A fentiek mellett a szervezetek megtanulták a források keresését, a források lehívásához szükséges tudnivalókat, ezáltal a projekt társadalmi hasznosulása kimondottan jelentősnek tekinthető. A jogi és pénzügyi ismeretekkel a mindennapokban jelentkező problémák kiküszöbölésére adtunk segítséget. Az érdekérvényesítés, marketing, projektmenedzsment, adományszervezés és önkéntesség témái is mind fontos területek, hogy tájékozottak legyenek a szervezetek, bár tapasztalható volt, hogy a pályázatírás keltette fel legjobban az érdeklődést.
Vissza