Kezdőlap

„Ormánság az EU-ban” projekt

2011. 03. 01. – 2011. 06. 30.
 
Projektünk közvetlen célja a fiatalok és a felnőttek ismereteinek bővítése, aktív bekapcsolása a magyar EU-elnökség prioritásainak, jobb megismertetésére, az Unión belüli civil kapcsolatok erősítésének elérése érdekében volt. A szakmai megvalósítás során nagy hangsúlyt fektettünk a romaintegráció, a (gyermek)szegénység elleni küzdelem, a kulturális sokszínűség, a Nyugat-balkáni kapcsolatok erősítése témaköreire.
A projekt során az Ormánság területén az összes településre eljuttattuk az „Ormánság az EU-ban” verseny plakátját, hogy népszerűsítsék a lakosság körében a projektet, s magát a versenyt, arra buzdítva a lakosságot, hogy 4 fős csapatokat alkotva bővítsék ismereteiket. A résztvevők a felkészülési időben kaptak egy közel 60 oldalas ismeretanyagot, melyet el kellett sajátítaniuk a verseny kezdetére, mivel a vetélkedő során ebből az ismeretanyagból tettük fel kérdéseinket. A rendezvényt Vajszlón bonyolítottuk le. A verseny során a csapatok kieséses módszerrel egymás ellen küzdöttek, míg végül elérkeztünk az elődöntők, majd a finálé, a nagy döntő versenyéig. A fődíjat jelentő brüsszeli utazás során a résztvevőknek lehetőséget biztosítottunk arra, hogy megtekintsék az Európai Unió Parlamentjét és találkozhassanak a képviselőkkel
A csapatok 2 kategóriában jelentkezhettek: az 1. kategóriában a tanulmányaikat folytató, a 2. kategóriában a tanulmányaikat már befejező fiatalok és felnőttek jelentkezését vártuk. A projekt célcsoportja az Ormánság területén található (52 db) településen élő, a versenyre való jelentkezés időpontjában 18-35 év közötti, 4-4 fős csoportokba (csapatokba) tömörült lakosság volt.

Vissza